13 Sep 2011

Informatika - Új félév az Eltén

A héten megkezdődik a 2011-2012-es év első féléve az egyetemen. Három kurzust fogok tartani, mindhármat sportszervezős hallgatóknak. A kurzus tematikája a poszt végén megtalálható. Az eddigi gyakorlat szerint ez a tematika a félév során minimálisan változhat az igények változásával és a világ fejlődésének figyelembe vételével. A tavalyi témákat vettük elő újra, de tudom, hogy bizonyos pontokon változtatni fogok, illetve pontosítok rajta. Ez persze természetes, hiszen látható, hogy nem szokásos informatika kurzusról van szó. "Olyant" nem is tartanék, hiszen nem vagyok informatikus, vagy informatika tanár. Nagy tapasztalattal rendelkezem az általam a hallgatóknak bemutatni tervezett alkalmazásokkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban. A célom az, hogy minél többet és a lehetőségekhez képest minél mélyebben megismerjenek ezek közül a hallgatók, hogy későbbi egyetemi éveik alatt és majdan a munkájuk során egyszer-egyszer eszükbe jusson használni azokat. Aztán hátha rá is szoknak majd és túllépnek a windows-office pároson. Persze sokszor már az is öröm, ha generált tartalomjegyzéket hoznak létre egy MS Word doksiban:) Kedves Hallgatók, ha ezt a posztot olvassátok, jelzem nektek, hogy nem fogadom el elemzendő blogposztnak:) Ennél sokkal szakmaibbat remélek tőletek!

Click here to download:
SSZB-1141.pdf (502 KB)

15 Sep 2010

Kurzusaim az Eltén

Szeptember 13-án elkezdődött az Eltén a félév. Jómagam 4 kurzust fogok tartani, szerdánkét. Gyakorlati, géptermes órák lesznek ezek, az alábbi témákat fogjuk feldolgozni.

 

  • A web 2.0 alapjai, kialakulása, okai, fejlődése és további lehetőségei
  • A Google és a hasonló szolgáltatók, mint vállalat - Mit tud rólunk, mit tudunk róla?
  • A Google szolgáltatásai I. - Levelezés, Naptár, Keresés, Csoportok
  • A Google szolgáltatásai II. - Dokumentumok, Képek, Térkép, Videó
  • Google Applications - a Google szolgáltatásai az üzleti életben
  • Online marketing - Bevezetés az online marketingbe (adhouse-ok, Adwords, Adsense, Bannercsere)
  • Online projektmenedzsment és csoportmunka eszközök használata
  • Online közösségi oldalak, a személy, a cég és a szervezet különbözősége, a közösségi média jelentősége a vállalatok esetében, helyi közösségek esetében
  • Mobil web - a web jövője? Milyen eszközökön fogyasztja 2011 embere a tartalmat? Trendek és jóslatok
  • Blogok és mikroblogok - kell-e a rendszeres publikáció és a párbeszéd? Miért jó, ha blogot vezetünk, miért jó, ha mikroblogolunk? Mi a különbség a blog és a mikroblog között?
  • Tartalommegosztás egyszerűen, online eszközökkel, digitális képalkotás és megosztás
  • Információszerzés - RSS, Hírlevelek, Fórumok és chat, avagy az információszerzés útjai
  • Internetes veszélyek (privacy beállítások jelentősége a közösségi alkalmazásokban, tartalommegosztás veszélyei)

 

A hallgatókra sok munka vár. A kurzustól azt várjuk, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a fenti témákba. Munkaeszközként és lehetőségként tudjanak tekinteni az internetre, az interneten keresztül elérhető alkalmazásokra, szolgáltatásokra.

Izgalmas, kihívásokkal teli félév elé nézek tehát.

13 Jun 2010

Hatalmas megtiszteltetés

Hatalmas megtiszteltetés ért bennünket. Felkértek engem és Duchon Jenőt, hogy órákat adjunk az Elte Pedagógia és Pszichológiai Karán. A tematika most készül, gyakorlati órák lesznek szerdánként a tervek szerint. Főként IKT tárgykörben, azon belül is a közösségi hálózatok, alkalmazások, stb a téma. Nagy kihívás ez, állunk elébe.
28 Mar 2009

YouTube EDU

Egy nappal azután, hogy megemlékeztem itt a blogban az Academic Earth kezdeményezésről, rátaláltam a YouTube hasonló szolgáltatására, amelyet YouTube EDU névre kereszteltek.
Media_httpwwwhasznald_ereic
Azt gondolom, hogy a világ nagyon beindult a tudománykommunikáció irányába és hamarosan egyre több ilyen oldallal találkozhatunk, remélhetőleg magyar nyelven is. Pszt, erre talán tényleg van egy kis remény :) A YouTube EDU oldala.
26 Mar 2009

Videó akadémia

Alakult egy amerikai vállalkozás, amely nem kevesebbet kínál, mint ingyenes videóleckéken keresztül közvetít tudást. Nem is akármilyen előadásokról van szó, a hat legnagyobb amerikai egyetem elérhető előadásait teszi egy helyről hozzáférhetővé bárki számára. 

Media_httpwwwhasznald_cfmvm

Az oldalról elérhetőek a Princeton, Berkley, Harvard, Stanford, MIT és a Yale egyetemek előadásai, jól kereshető érthető struktúrába szervezve. Az oldal elindítói folyamatosan keresik a partnerintézményeket is, így biztosítva a mindig friss tartalmat. Persze már most is több, mint elég, nagyon jó minőségű videó van az oldalon, gyakorlatilag minden elképzelhető témában. Az Academic Earth honlapja.

28 Aug 2008

E-learning a maga egyszerűségében

Szeretném felhívni a blogot olvasó érdeklődő közönség figyelmét a The Periodic Table of Videos című oldalra, amelyet a Nottingham University kémia tanszéke hozott létre és üzemeltet. Az oldalon egy Mengyelejev féle periódusos rendszer fogad, az elemekkel együtt. Az elemek mögött, azonban egy-egy videó található, amely bemutatja az adott elemet. A videók a YouTube-on vannak, egy külön csatornán persze. Néhol viccesek, de mindig nagyon érdekesek. Az oldal szerkesztői folyamatosan töltik fel és újítják meg a videókat, szóval nem elég egyszer végigmenni rajtuk, érdemes vissza-visszanézni is. Hogy miért is tetszik ez nekem annyira? Mert egy olyan közeget használ, amely nagyon népszerű manapság, mindenki érti és általában élvezi. Ha megnézzük a tévénézési szokásokat, értelemszerű, hogy be kell építeni az oktatási anyagokba a videókat, a mozgóképet. Erre láthatunk itt egy nagyon jó példát. Egyszerű, de nagyszerű!
11 May 2008

Aktívtábla Nintendo Wii segítségével

Most már tényleg kellene egy Wii. Na nem csak a játékért magáért, hanem amiatt is, amit Johnny Chung Lee művel ezzel a konzollal. Szóval egy Wii kontroller segítségével készít, gyakorlatilag fillérekből aktívtáblát, amely minden felületen szépen használható. Ha két tollat ragadunk, még multitouch kijelzőt is faraghatunk a notebookunk képernyőjéből, vagy az asztallapból. Érdemes megnézni a weboldalát, egyrészt mert más projektjei is vannak, másrészt mert innen tölthető le a szoftver és a leírások az elkészítéshez. Linkek: index.hu techblog (itt láttam meg), Johnny Chung Lee oldala, a Wii projekt oldala, a video a Youtube-on