3 Nov 2011

A Google alkalmazásai az órákon

Folytatva az egyetemi sorozatot, most egy kicsit arról szeretnék szólni, hogy milyen alkalmazásokat vettünk át a hallgatókkal az utóbbi órákon. Miután átbeszéltük a különbséget a "régi" és az "új" web között, elkezdtünk hozzátenni mi is. Ehhez a Google alkalmazásait használjuk. Nincs ebben semmi ragaszkodás, egész egyszerűen azért mert a Google-t mindenki ismeri.

Ismeri, de nem tudja mi is valójában. A hallgatók nincsenek tudatában annak, hogy a Google egy nagyvállalat, egészen konkrét és egyre növekvő profitcélokkal. Mi felhasználók pedig fizetünk, hogy a szolgáltatásait használhassuk. Morális, etikai és gazdasági problémákat feszegettünk. Kinek, mennyire éri meg az, hogy kényelmesen, egyszerűen, pénz fizetése nélkül juthat eszközökhöz, melyek megkönnyítik a mindennapi kommunikációt, kapcsolattartást és akár még előnyt is adhatnak másokkal szemben.

Nem ismerik a hallgatók a targetált hirdetések fogalmát és nem igazán törődtek eddig azzal, hogy a gmail-ben milyen szöveges hirdetések jelentek meg a leveleik mellett. És természetesen ezzel nincsen semmi probléma. Mindenképpen érdemes azonban, hogy tudatosan éljünk ezekkel a lehetőségekkel. Értsük, mit-miért kapunk és mivel fizetünk ezekért az alkalmazásokért, szolgáltatásokért. Természetesen ezek a megállapítások nem csak a Google alkalmazásaira igazak, hanem minden hasonló szolgáltatóra.

Gmail

Nekem kicsit meglepő volt, hogy nagyjából a hallgatók 35-40%-a nem rendelkezett Google fiókkal. Ők főként Hotmail-t használtak eddig és valószínűleg fognak ezután is. Mindenesetre most regisztráltak egy Google-fiókot is, hiszen az óra és az otthoni munkáikhoz is szükségük lesz rá. Megismerkedtünk a Gmail-el, a nem törlök-archiválok módszerrel, a zero inbox technikával - bár bemutatnom sajnos éppen nem sikerült, annyi nyitott feladat van most is nálam:( - és a felülettel. Megnéztük és értelmeztük mit is jelent a szálkövetett nézet kifejezés és kicsit állítgattunk is a beállításokon.

 

Calendar

Átnéztük a Naptárt és a beállításait, használatát. Megnéztük a különböző nézeteket, a naptár megosztást, illetve azt, hogyan lehet másokat meghívni egy-egy eseményhez. Alapszint persze, remélem elkezdik majd használni. A beadandó feladatban elvárás, hogy legyen egy megosztott eseménynaptár is a weboldalon, így talán viszontlátok majd pár megosztott Google naptárat.

Groups

Csoportok. Minden kurzus kapott egy Google csoportot. Nem fogjuk használni igazán, csak egy teszt erejéig hoztuk létre. A hallgatók tisztában vannak a levelezőlistákkal, így sok újdonságot nem jelent a kezelésük. Azt viszont nem tudták, hogy akár ők is indíthatnak csoportokat. Miért nem használom mégsem a kurzusban? Azért mert van egy hivatalos kommunikációs felület. Ha olyan információt szeretnék közölni, amelynél fontos, hogy eljusson hozzájuk és fontos, hogy ez olyan körülmények között történjen meg, hogy ne mondhassa senki nem kapta meg, muszáj az egyetem által biztosított lehetőségeket használni. Ez most az ETR kurzusmail. Éppen elég, nem kell a redundancia. Persze el tudom képzelni, hogy Google csoportban beszélgetünk problémákról, de eddig ilyen igény nem merült fel.

Google

Keresés. Mindenki keresett már a Google-el. Ebben semmi újdonság nincs és várható is volt, hogy nem lesz olyan hallgató, aki még sohasem használta. Viszont azon kívül, hogy egy-egy keresőszót beírnak, csak nagyon kevesen vannak tisztában a speciális keresés lehetőségeivel. Arról pedig még kevesebben tudnak, hogy valutaváltáshoz, moziműsor egyszerű megnézéséhez, vagy éppen sporteredmények gyors átnézéséhez is nagyszerűen használható.

Folytattuk a Dokumentumokkal, a Képekkel a Térképpel és a Youtube-al. Nem részletezem mindet, így is több lett ez a poszt, mit szerettem volna. A Google Dokumentumoknak több időt szántunk. Nagy sikert aratott a közös, egy időben történő dokumentumszerkesztés. Itt is hangsúlyt fektettünk a megosztásra, megnéztük hogyan hozható létre egy űrlap, stb. Eljátszogattak vele a hallgatók. Egy két érdeklődő kérdésből azt vettem észre, hogy talán itt sikerült végre olyat mutatni, amelyben meglátták a fantáziát. Ez a szolgáltatás valóban segítheti őket.

Vicceskedtünk a térképekkel, eljátszottunk a StreetView-val és a különböző layerekkel. Megbeszéltük, hogy a térképek megoszthatók, sőt beágyazhatók weboldalakba is. Megismertük a képek alapján történő keresést, a képmegosztás lehetőségeit, a Picasa-t és videóztunk a Youtube-on. Ezt ismerik a legtöbben a hallgatók. Milyen meglepő!:)

A Google alkalmazásait, szolgáltatásait egy egész órában a Sites-al zártuk. Minden hallgató létrehozott egy egyszerű site-ot, melyet feltöltött némi tartalommal is. Éreztem a megkönnyebbülést, a felszakadó sóhajt, amikor realizálták, hogy azért az a beadandó feladat nem is lesz olyan nehéz. Csak nehogy elbízzák magukat, keményen fogok értékelni!

28 Sep 2011

Web 2.0 - Mi volt előtte, mi ez és mi lesz utána

Megkezdődött az őszi félév az egyetemen. Idén sportszervezős hallgatókat próbálom bevezetni az informatika világába. Nem, ez a kurzus nem programozásról, nem számítógépekről szól. Sokkal inkább olyan alkalmazásokat mutatok be, amelyeknek reméljük a további tanulmányaik során hasznát veszik.

Az első óra a web 2.0-ról szól. Megismerünk pár olyan alkalmazást, amelyet a webkettes jelzővel szoktunk emlegetni. Beszélgetünk arról, hogy mi is volt a webkettő előtt és vajon mi jöhet utána. Meglepő mennyire tájékozatlanok a hallgatók. Pedig már olyan korban születtek, amikor elérhető volt az internet, és volt akár a háztartásokban is számítógép, még ha az nem is volt összekötve a világhálóval. Ez volt az a kor, amikor még keveseknek volt e-mail címe és ha láttunk is weboldalt az fogott meg rajta, hogy a világ másik feléről kapjuk az információt és nem az milyen jól is néz ki.

Az órát egy 15 perces videóval kezdem, amelyet éppen a második órám előtt osztott meg Gémes Tibi. EZ a videó egy kordokumentum. Meglehetősen érdekes és a segítségével olyan környezetet tudok bemutatni a hallgatóknak, amire ma már képtelen lennék. Látszanak a korabeli weboldalak, érzik az, hogy alig van fogalmuk az internetről az akkori egyetemistáknak, de tudják, hogy valami nagyon izgalmasat kattintgatnak. Sokat beszélgetünk erről az időszakról a mostani fiatalokkal és mosolyogva nézik végig a filmet.

Utána sokkal könnyebb a figyelmüket fenntartani, már látják milyen elképzelhetetlenül más volt a kilencvenes évek eleje.

13 Sep 2011

Informatika - Új félév az Eltén

A héten megkezdődik a 2011-2012-es év első féléve az egyetemen. Három kurzust fogok tartani, mindhármat sportszervezős hallgatóknak. A kurzus tematikája a poszt végén megtalálható. Az eddigi gyakorlat szerint ez a tematika a félév során minimálisan változhat az igények változásával és a világ fejlődésének figyelembe vételével. A tavalyi témákat vettük elő újra, de tudom, hogy bizonyos pontokon változtatni fogok, illetve pontosítok rajta. Ez persze természetes, hiszen látható, hogy nem szokásos informatika kurzusról van szó. "Olyant" nem is tartanék, hiszen nem vagyok informatikus, vagy informatika tanár. Nagy tapasztalattal rendelkezem az általam a hallgatóknak bemutatni tervezett alkalmazásokkal, szolgáltatásokkal kapcsolatban. A célom az, hogy minél többet és a lehetőségekhez képest minél mélyebben megismerjenek ezek közül a hallgatók, hogy későbbi egyetemi éveik alatt és majdan a munkájuk során egyszer-egyszer eszükbe jusson használni azokat. Aztán hátha rá is szoknak majd és túllépnek a windows-office pároson. Persze sokszor már az is öröm, ha generált tartalomjegyzéket hoznak létre egy MS Word doksiban:) Kedves Hallgatók, ha ezt a posztot olvassátok, jelzem nektek, hogy nem fogadom el elemzendő blogposztnak:) Ennél sokkal szakmaibbat remélek tőletek!

Click here to download:
SSZB-1141.pdf (502 KB)

15 Sep 2010

Kurzusaim az Eltén

Szeptember 13-án elkezdődött az Eltén a félév. Jómagam 4 kurzust fogok tartani, szerdánkét. Gyakorlati, géptermes órák lesznek ezek, az alábbi témákat fogjuk feldolgozni.

 

  • A web 2.0 alapjai, kialakulása, okai, fejlődése és további lehetőségei
  • A Google és a hasonló szolgáltatók, mint vállalat - Mit tud rólunk, mit tudunk róla?
  • A Google szolgáltatásai I. - Levelezés, Naptár, Keresés, Csoportok
  • A Google szolgáltatásai II. - Dokumentumok, Képek, Térkép, Videó
  • Google Applications - a Google szolgáltatásai az üzleti életben
  • Online marketing - Bevezetés az online marketingbe (adhouse-ok, Adwords, Adsense, Bannercsere)
  • Online projektmenedzsment és csoportmunka eszközök használata
  • Online közösségi oldalak, a személy, a cég és a szervezet különbözősége, a közösségi média jelentősége a vállalatok esetében, helyi közösségek esetében
  • Mobil web - a web jövője? Milyen eszközökön fogyasztja 2011 embere a tartalmat? Trendek és jóslatok
  • Blogok és mikroblogok - kell-e a rendszeres publikáció és a párbeszéd? Miért jó, ha blogot vezetünk, miért jó, ha mikroblogolunk? Mi a különbség a blog és a mikroblog között?
  • Tartalommegosztás egyszerűen, online eszközökkel, digitális képalkotás és megosztás
  • Információszerzés - RSS, Hírlevelek, Fórumok és chat, avagy az információszerzés útjai
  • Internetes veszélyek (privacy beállítások jelentősége a közösségi alkalmazásokban, tartalommegosztás veszélyei)

 

A hallgatókra sok munka vár. A kurzustól azt várjuk, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a fenti témákba. Munkaeszközként és lehetőségként tudjanak tekinteni az internetre, az interneten keresztül elérhető alkalmazásokra, szolgáltatásokra.

Izgalmas, kihívásokkal teli félév elé nézek tehát.